Stephen King műveiről ~ Balázs Balázs művei

Stephen King a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb szerzője. Az ő nevét egy könyvszerető sem tudja kikerülni. Azon kevés írók egyike Rowling-gal és Coelho-val karöltve, akik már életükben legendás alakokká váltak. Stephen Kinget lehet imádni vagy utálni, de semlegesen senki sem közelít hozzá. Vitathatatlan, hogy írásai már régen túlmennek a ponyva műfaján, és amellett hogy rendkívül szórakoztató, irodalmi értéket is magában hordoz.

Stephen King azon kevés írók közé tartozik, akikkel már kiskoromtól fogva szemezgettem. Lehettem még csak 10-11 éves, de amikor beléptem egy könyvesboltba, sosem kerülték el figyelmem az ő könyvei. Egyrészt a külcsíny csalogatott mindig is, ugyanis már egészen fiatalkoromtól kezdve befolyásoltak a borítók. És King könyvein néha igazán érdekes rajzok voltak... De akkoriban még sosem olvastam bele, ugyanis az eladó mindig kedvesen ledorgált, hogy ez nem nekem való. Később, 18 éves koromban pedig olyan kíváncsi lettem Stephen Kingre, hogy egyből két művét is kikölcsönöztem a könyvtárból. Aztán annyira rákattantam, hogy utána nem volt megállás. Teljesen rabul ejtett.

Kezdődött az egész a Cujóval. A megvadult bernáthegyi történetét mindenki ismerheti, hiszen filmadaptáció is készült róla a 80's években. Aztán jött sorban a Carrie, a Christine, és persze a jó öreg Ragyogást sem hagytam ki a sorból. Meg kell hagyni, King regényeiben vannak teljesen képtelen és abszurd dolgok, azonban az ő irodalma pont ettől válik egyedivé. Sokan egy beteg állatnak tartják, amiben el kell ismerni van valami, de a sok szidalmazón köpködő emberke biztosan nem tudna ilyen zseniálisan összerakni egy-egy regényt, ahogy azt ő műveli. Stephen King úgy húzza néha az idegeket a cselekmény elnyújtásával, hogy az művészi. Ha valaki rákap a könyveire, egyszerűen lehetetlenség fél óra utána abbahagyni, az ember órákig el van vele.

Amellett hogy sztorijait égig lehet dicsérni, irodalmi értéket is magában hordoz a horror zsenije. Műveiben tökéletesen vissza tudja adni a 60's és 70's évek popkultúráját, és klasszikus horrorelemekből építkezik. King irodalmisága leginkább Bradbury örökségét hordozza. Egyesek az egykori horrorzseni tanítványának nevezik Kinget, ami nem véletlen. Ha valaki olvasta Bradbury egyik korai művét, az Októberi játékot, össze tudja hasonlítani például King legtöbb művével. Persze nem a sztori, hanem az irodalmisága szempontjából. King ugyanis hasonló zsenialitással keveri a klasszikus horror elemeit a korai realizmussal, ugyanúgy, mint elődje csinálta. És hogy miben nyilvánul ez meg? Legfőképp abban, hogy sztorijai hétköznapi környezetben játszódnak, (legtöbbször Castle Rock-ban) és ebbe ültet át mesterien természetfeletti történéseket.

Ha valaki azt állítja, King eredeti szerző, nincsenek elég ismeretei. Ugyanis ha a tájékozott olvasó átelemzi Edgar Allan Poe egyik korai novelláját - például A Hollót - észreveheti, hogy King ugyanazokból a sablonokból és alapokból építkezik. Ezért nem nevezhetjük klasszikusnak és újítónak sem, ő csupán átvett egy jól bevált formulát a nagy elődöktől, és ezt viszi tovább magas szinten. A Ragyogás című mű vagy a Carrie kísérteties hasonlóságot mutat például Shirley Jackson írói stílusával. Az elhagyatott ház, a múlt bűneit hordozó épület és a telekinetikus képességek már az ő műveiben is feltűntek, King csak koppintott egy kicsit és átmenekítette ezt a saját kis világába.

Stephen King korai regényei egytől-egyig zseniálisak. Milyen érdekes, hogy a legjobb művei pont akkor születtek, amikor erősen drogozott és alkoholizált, de számtalan művészt ismerünk, aki ugyanúgy élt a szerekkel, és él ma is. King már régen lejött a cuccról, és mintha az óriási tehetsége ezzel szép lassan el is tünedezett volna. Míg a nyolcvanas években annyira sikeres volt, hogy ezidőtájt filmesítették meg legtöbb alkotását, az évtized végére már kevésbé emlékezetes könyveket adott ki kezéből. Lehet mondani a kilencven után megjelent művekre is (Hasznos Holmik, Borzalmak városa), hogy nagyon jók, de aki túljutott már az író korai szakaszán, az lehet csak tisztában vele, hogy a huszadik század új horror-zsenije mire is képes. Amit még a Rémkoppantókban művelt, na, az egyenesen fantasztikus teljesítmény... De amit ma csinál, javarészt egy megfáradt írósztárhoz hasonlít.

Persze új műveire sem lehet egytől-egyig azt állítani, hogy unalmasak. Nem rossz a sztorija a kétezer után kiadott könyveinek sem, (lásd: Duma Key, A Mobil) néhol egész új dolgokat csillant fel, azonban egy baj van velük. King újabban iszonyatosan imádja húzni-tekergetni a sztorikat a végtelenségig. Tájleírásai a Duma Key-ben néhol már annyira aprólékosak, hogy az ember legszívesebben továbblapozna 5 oldalt (nálam 10 oldal volt a rekord), mert bealszik a végére. Én a Tom Gordon segíts!-nél is úgy éreztem, hogy az, amit a fószer leírt 160 oldalon, tökéletesen elég lett volna 120-ban is. Ettől persze a történet jó maradt, csak nehezebb olvasni, mint a korai King műveket, mert nagyon von-ta-tott. De ha elrugaszkodunk ezektől a kellemetlenségektől, és csakis! irodalmi szempontból vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy emberünk ma is tud új dolgokat felcsillantani. Kötelezővé tenném az iskolában.