Kevés külföldi énekesnő dicsekedhet olyan nemzetközi karrierrel, mint Sandra Cretu. Az énekesnő nem mai lány, ugyanis már a 80's években elindult zenei pályája, és nem csak szólóban, hanem az Arabesque nevű lánytrióval is sikert sikerre halmozott.
Sandra Cretu nevét hallva bizonyára mindenkinek a jól ismert Maria Magdalena című sláger ugrik be először, amivel a hölgy meghódította a világot. Ezen dallamok bárkinek ismerősek leetnek, akik otthonosan mozognak a zenei világban, és naponta hallgatják a rádiót. Kevésbé ismert viszont az énekesnő előlete, és az, hogy honnan jött. Ugyanis a kis Sandra nem mindig volt ám befutott díva! A nyolcvanas évek elején, csak úgy, mint egykor Madonnának, sokat kellett küzdenie azért, hogy megismerje nevét az egész világ.
Sandra 1962-ben született a a németországi Saarbrückenben. Már tíz éves korában nagy érdeklődést mutatott a popzene világa iránt, és az iskolában is egyre azok társaságát kereste, akik ebben a műfajban képzelték el jövőjüket. Ezért aztán nem is nagyon koncentrált a tanulásra.Az éneklés örökösen joban érdekelte a matekleckénél és az irodalomnál, és a délutáni napköziből is rendszeresen elsökött, hogy giárleckéket egyen egy jóbarátjától. Miután profin megtanult játszani a hangszeren, úgy folytatódott története, mint a legtöbb ma ismert legendának. Sandra tele volt kamaszkori feszültséggel, és szükségét érezte, hogy ezt valahogyan levezesse. Így ház minden belülről jött. A kiskamasz elkezdett dalokat írni, képezte a hangját egy zenetanár segítségével, aztán a legnagyobb titokban benevezett egy tehetségkutató versenyre Olivia Newton John egy ismert dalával. És csodák csodája, meg is nyerte a versenyt! És innentől indult el az énekesnő mára legendássá vált története...
Miután Sandra megnyerte a fent említett tehetségkutatót, egy akkoriban még kevésbé ismert zenei producer, George Roman felkereste azzal a szándékkal az ifjú üdvöskét, hogy lemezt készítsen vele. Ezen persze a szülők hökkentek meg a legjobban, hiszen szerintük Sandra számára a tanulás sokkal fontosabb lett volna. Mint sokan, ők sem akarták, hogy lányuk elkallódjon, ám végül, mikor látták annak tehetségét, beleegyeztek a dologba. Eztán jelent meg 1976-ban a kishölgy első kislemeze Andy mein Freund címmel Németországban, ami sajnos csúfos bukás lett. Így hát a lány visszatért az iskolapadba, kiábrándultan és beletörődve, hogy felesleges tovább próbálkoznia.
Akkor hogyan lett mégis eszméletlen nagy sztár később? Tudjátok, van az a mondás, hogy a legsikeresebb emberek először a kudarccal kezdik. Így hát Sandrának is sikerült felállnia a kezdeti rossz élmények után, és barátnőivel együttműködve megalapították az Arabesque nevű poptriót. Az együttes nagy fonákja, hogy Frankfurtban alakultak, mégis Japánban kerültek a lemezeladások élére. Valamilyen okból ugyanis a japánoknak nagyon bejött ez a könnyed mezo szopránnal kevert pop, amit a lányok összehoztak. A Hello, Mr. Monkey például akkora sikert aratott, hogy már első héten az eladási listák harmadik helyéről startolt. Ám a csapat sajnos nem volt hosszú életű. Fél év alatt a hölgyek (igen hamar) ráuntak egymásra, és egy konfliktus miatt ketten is otthagyták a zenekart. Így csak Sandrának adatott meg, hogy szép kis jövőt teremtsen magának.
Az Arabesque trió feloszlása után jött a képbe Hans Scherer német sztárproducer, akinek nagyon megtetszett a Hello, Mr. Monkey című sláger, Ahogy ő mondta annak idején, nem tudott vele betelni, ezért megkereste Sandrát. Persze emberünk ilyenkor még nem tudta, hogy azzal a sztárságra éhes hölgyel van dolga, aki évekkel ezelőtt már kiadott egy sikertelen lemezt. Látva, hogy a feltörekvő lánynak menyire fontos az éneklés, megegyeztek egy próbafelvételben. Amikor pedig élőben is meg volt elégedve Sandrával, egyenesen megtiltotta neki, hogy visszamenjen az iskolapadba. Megígérte, hogy igazi sztárt farag belőle, azonban leszögezte neki már az elején: ehhez nagyon sok munkára van szükség. Gőzerővel kezdték el egy saját szólólemez felvételeit, amihez az összes dalt Sandra írta. Aztán ez a lemez ki is ött 1985-ben, Maria Magdalena címmel. Kell tovább mesélni?
Na jó, gyerekek, azért mesélem. A dal akkorát robbant Európában, hogy azt el nem tudjátok képzelni? 21 országban került a listák élére, 5 országban pedig egyből a Top 10-ben nyitott. Ismerjük el, azért nem semmi teljesítmény egy, a showbiznisz világába frissen belecsöppent énekesnőtől. A videoklipet szétjátszotta az MTV és az összes ismert zenecsatorna, a kislányok és a felnőtt nők pedig jószerivel kifosztották a boltokat a Maria Magdalenáért. A slágerrel Sandra több zenei rendezvényen is részt vett. 1986-ban a Tokyo Music Festival-on lépett fel, a siker fenntartása érdekében pedig félé évre Londonban telepedett le, hogy fejlessze angol tudását. Sandrát már ekkor is megelőzte a híre. Mielőtt megérkezett volna Angliába, egyből Madonna első számú riválisát látták benne, és az énekesnő is elismerően nyilatkozott új kolléganőjéről. Azonban Angliában Sandra nem csak pihent, hanem folyamatosan vette fel új dalait is. nemhiába, hiszen miden egyes kislemeze siker lett.

Sandra Cretu karrierje vitathatatlan, hogy jórészt a nyolcvanas évekre korlátozódik le. Bár a kilencvenes években is előállt a hölgy néhány zenei projekttel, ezekkel már korántsem volt olyan sikeres, mint egykor. Ennek oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy gyökeresen változni kezdtek a zenei trendek, amikkel az énekesnő már nem tudott, vagy nem is akart lépést tartani. 1992-ben azonban volt még egy nagy dobása: Enigma néven énekelt, azonban a közönségnek mindvégig fogalma sem volt róla, hogy ő áll a név mögött. Aztán 1993-ban lehullt a lepel, és mindenki csodálkozva konstatálta a dolgot, hogy Sandra mennyire megváltozott. Volt akinek nagyon tetszett így hölgy, azonban sokan nehezen tudták elfogadni. Már hiányzott
belőle az a régi erő, ami a Maria Magdalénával oly nagy sztárrrá tette...
belőle az a régi erő, ami a Maria Magdalénával oly nagy sztárrrá tette...